Fekete és, piros tónusok
Hali! Itt még mindig a Jókai Napok! Színek bűvöletében telt a mai délután Komárom országos színjátszó fesztiválján.
Orosz kortárs fekete képe egy állomásról, ami maga az élet és az emberekről, akiknek már nincs hová menniük a sorsuk elől, Szigarjev Fekete tej című drámáját a legendás rendező, Kiss Péntek József bízta a Vidám Iparisták Színjátszó Társulatára. Már nélküle fejezte be Kossár Éva pedagógus.
A szerelmes Mátyás királyról Bajkai Csengel Mónika rendezett színpadi játékot a komáromi Selye János Gimnázium és a városi művelődési központ GIMISz Diákszínpadával. Felismerhetőek voltak a csapat utóbbi években kialakult stílusjegyei. Letisztult, szép előadást produkáltak.
Kantár Máté, a Visszhang című fesztiválújság rovatvezetője:
Közben a Dialóg nonprofit szervezet megünnepelt a színházcsináló Beke Sándor rendező nyolcvanadik születésnapját a Tiszti pavilon dísztermében. Megjelent és beszédet mondott Keszegh Béla polgármester. A Mária evangéliuma című rockoperából adott elő részletet Filipcsík Gál Katalin. Soóky László Torz Isten című versét Gál László, Latinovits-díjas előadóművész mondta el. A neves színházi szakember pályáját Hizsnyan Géza és Pásztó András méltatták. Hizsnan Géza egyik írása és Pásztó András interjúja nyomtatásban is megjelent egy ünnepi kiadványba. Végül az ünnepelt is szól a megjelentekhez. Ezután megnyitották a Beke Sándor életútját, rendezéseit és az ezekről szóló kritikákat, fényképeket tizenkét panelen felvonultató kiállítást,
Este nyolc órakor kezdődött Soóky László A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti című mesélőszínháza, Keszég László rendezésében, Fandl Ferenc színművész előadásában, félmúltunkról. A történet főszereplője Bíróferi egyetemi tanár, aki miután leszámolt az alkoholizmussal, szolgálatot vállalt vidéken: csaposként dolgozik a pati kocsmában, illetve második ligás futballbíróként fújja a sípot vasárnaponként a focimeccsen.
Az előadás ezekben a pillanatokban is. Utána Slam Poetry-est várja a fesztivállakókat Laboda Róbert költő, slammer, rendező, pedagógus vezetésével a fesztiválklubba. Holnap pedig majd mesélek.
Az 56. Jókai Napok részletes műsorát ITT találja.
Bárány János
A szerző és Fóti Dávid fotói
![]() |
Fekete tej |

Mátyás a szerelmes |

”Negyedik éve koptatom a szerkesztőségi széket. Budapesti szabadbölcsész hallgatóként recenziókat írok a versenyelőadásokról. Ez egy szubjektív műfaj, de igyekszem senkit sem megbántani. Eddig nem volt nagyobb konfliktusom senkivel emiatt.”
Közben a Dialóg nonprofit szervezet megünnepelt a színházcsináló Beke Sándor rendező nyolcvanadik születésnapját a Tiszti pavilon dísztermében. Megjelent és beszédet mondott Keszegh Béla polgármester. A Mária evangéliuma című rockoperából adott elő részletet Filipcsík Gál Katalin. Soóky László Torz Isten című versét Gál László, Latinovits-díjas előadóművész mondta el. A neves színházi szakember pályáját Hizsnyan Géza és Pásztó András méltatták. Hizsnan Géza egyik írása és Pásztó András interjúja nyomtatásban is megjelent egy ünnepi kiadványba. Végül az ünnepelt is szól a megjelentekhez. Ezután megnyitották a Beke Sándor életútját, rendezéseit és az ezekről szóló kritikákat, fényképeket tizenkét panelen felvonultató kiállítást,
![]() |
Beke Sándor rendező |