Délután
Szomorú nap. Így írható le Artyom mai napja. Hogyis ne lenne szomorú, amikor épp most veszítette el kedvesét, Alyonát. Csak áll, eme komor koporsó felett, ebben a rettenetes ruhában, ebben a gyötrelmes időben. Az ujjaival Alyona vörös fürtöcskéit taszigatja arrébb, de azok mindig visszaugranak Alyona lehunyt szemébe. Addig bajlódik, mígnem elég könnye folyik rá Alyona hajára, mellyel odatapasztja a fürtöcskét, ahová való. Artyom előtt percenként egyszer lepereg életük története. A kacsázások a tó mellett, a fára mászás, a kis faház, amelyet gyerekkorukban ketten építettek a nagy öreg tölgyfán, vagy az együtt eltöltött néma éjszakák kint a réten, a csillagokat bámulva. Illusztráció | internet Megérkeznek közben az első résztvevők is. Mint mindig, Pomlyusha néni jön be elsőként. Kiabál, mérgelődik az odakinti eső miatt. „Jaj, te szegény fiú, hadd zabáljam le az arcod!” – szorítja magához Pomlyusha néni Artyomot, a maga 225,3 kilójával. „Nyisd ki a szád!” – parancsol rá Pomlyusha