Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2018

A Dialóg új bemutatója Pozsonyban!

Kép
A Dialóg nonprofit szervezet újabb bemutatóra készül, a Soóky-trilógia harmadik része kerül bemutatásra Pozsonyban, 2018. december 8-án, szombaton 19 órai kezdettel az Ifjú Szivek színpadán.


A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti a Soóky mesélőszínházi triptichon harmadik része. Amíg a Csönd (A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd) a csehszlovákiai magyar közösség újrakezdéséről, élni akarásáról, a kisember túlélési praktikáiról mesélt, a Disznótor (Egy disznótor pontos leírása) a maga derűjével és emberségével megmutatta a töréspontokat, a közösségi csapdákat, a kihagyott lehetőségeket, a táj provincialitását. A Gulyásparti (A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti) összegzése és befejezése az előző két történetnek.

Humora a régi, konklúziója sokkal keserűbb, már csak azért is, mert nem tudjuk kellő történelmi távlatból szemlélni az eseményeket, belesimul a jelenbe – s ha nem vigyázunk, jövőnk is a gulyás- és halászlé-főzőversenyek árnyékában íródik majd. …

Kortárs magyar tragikomédia Komáromban

Kép
December 1-én, szombaton este hét órai kezdettel kortárs magyar tragikomédia látható Komáromban, a Rév Magyar Kultúra Házában.


A Kálmán-nap rólunk szól, a megunt házasságunkról, a kiüresedett kapcsolatainkról, a társas magányunkról – de olyan találó poénokkal elegyíti a tragikumot a komikummal, hogy a végén mosolyogva megyünk haza, arra gondolva: az élet nem is olyan rettenetes.


Írta és rendezte: Hajdu Szabolcs, a Magyar Filmszemle és a Karlovy Vary-i Nemzetközi
Filmfesztivál korábbi fődíjasa, aki maga is szerepel a darabban, akárcsak felesége, az utóbbi évek egyik legtehetségesebb és legszebb magyar színésznője, Török-Illyés Orsolya.
Jegyek a helyszínen kaphatók.


Manólázadás

Kép
Az Eötvös Cirkuszban már karácsony van!
Fellázadnak a manók a világhírű Eötvös Cirkusz vadonatúj karácsonyi műsorában, van dolga a Főmanónak, hogy Ketteske és Hármaska manók, valamint a nézőtéren ülő gyermekek segítségével megkeresse és teljesítse a követeléseiket, hogy végül megérkezzen a Mikulás. Eötvös Adrienn interaktív meséje a mai gyermekek világát hozza a manézsba, varázslatos mutatványok kíséretében.

Magyarországon még nem, vagy csak nagyon ritkán látott produkciókat vonultatnak fel a több mint kétórás előadásban – télire, ünnepire hangolva. Az Eötvös Cirkusz bűvös manézsában ezúttal a Télkirálynő (Eötvös Adrienn) az úrnő, aki hatalma alá vonja a manókat, akik ébredve a mákonyos álomból, fellázadnak a Manógyárban játszódó nyitóképben, majd ahogy teljesülnek követeléseik, szépen, lassan visszatérnek a Főmanóhoz (Eötvös Loránd cirkuszigazgató).


Miközben gördül előre az izgalmas mese fonala – tele modern utalásokkal (amikor például először hívja fel a Mikulást a Főmanó, előbb egy…

Cipős dobozokban őrzött gyermekkor

Kép
Sedliak Pál martosi fényképész világa.

Az idei az ő éve. Három szakmai díjat kapott fotóiért, és két önálló kiállítása is volt. Tavasszal Komáromban, ősszel Dunaszerdahelyen. Léván pedig ezekben a napokban tekinthető meg, ha már egyszer november a fotó hónapja, a XVIII. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás, az ő első díjas képével. Mátyás király a XXI. században. Coca Cola-üvegek üres rekeszei egymásra rakva Kolozsváron, a háttérben a király lovas szobra. Sedliak Pál tíz évig tanulta a szakmát. Szorgalmasan, mint a méhecske; és ahhoz is ért. Négy éve méhészkedik tizenhat méhcsaláddal. Harminchét éves. Kortárs könnyűzenét hallgat, főleg a szlovák FM Rádió adásában, szakirodalmat olvas és imádja Andrej Tarkovszkij filmjeit. Azt olvastam valahol, hogy édesapád is fotográfus volt. A nyolcvanas években sokan fotóztak hobbiból, neki is volt sötétkamrája. Kiskorom óta láttam a munkát, hogy hogyan kell a sötétkamrában dolgozni, miképp kell előhívni a képet.
Még filmre kezdtél fotózni? Ho…

Majd az égi páholyból nézi, egy kávé mellett

Kép
Benkő Géza jótékonysági emlékest a Komáromi Jókai Színházban.



November 16-án, pénteken 19 órakor rendezi meg a Komáromi Jókai Színház a tavaly novemberben elhunyt Benkő Géza színművész emlékére tartott jótékonysági estet, amelynek teljes bevételét a művész gyermekei számára ajánlja fel – tájékoztatta portálunkat Fabó Mária, a színház marketingvezetője. Az esten Géza barátai, kollégái lépnek fel: Bardon Ivett, Derzsi György, a Duna Művészegyüttes Juhász Zsolt vezetésével, Fabó Tibor Jászai Mariu-díjas, Holocsy Krisztina, Jožo Pročko, Madár Veronika, Olasz István, Ölvecky András, Petrik Szilárd, Stubendek Katalin, Tatár Bianka, a kassai Thália Színház művészei, Tóth Attila, Tóth Roland, valamint Varsányi Mari.

Szívükön a zene a jel

Kép
Puss Tamás, a Phoenix RT frontembere új lemezükről és egyebekről.


Új albumuk december hetedikén jelenik meg, de máris tarol a lemez első slágerének klipje, a Szívemen a jel. A csallóközcsütörtöki Phoenix RT az idén új sebességre kapcsolt. Három év után ismét stúdióalbummal jelentkeznek. Puss Tamás énekes, basszusgitáros, dalszövegíró, zeneszerző arról mesélt, hogy nemrég örökbe fogadtak egy gorilla bébit és arról is, hogy néha jó lenne gépnek lenni, és nem érezni semmit. Szóval, az élet fontos dolgairól beszélgettünk.
A te szíveden mi a jel? A zene és a Phoenix RT. Sok éve csináljuk a zenekart. A Phoenix RT előtt évekig volt a Phoenix. Tizenhét évesen kerültem ebbe a körforgásba. A mai napig Lépes Ferivel húzzuk az igát.
De azért ott volt az édesapád is. A csallóközcsütörtöki Pegazus zenekarban zenélt, amely negyven éves volt tavaly.
Tehát volt honnan örökölni. Mindig azt láttuk az öcsémmel otthon, hogy apu pengette a gitárt, aztán hétvégenként elment zenélgetni. Kilencvenöt körül abbama…

Úttalan utakon

Kép
Egy pillanat. Ennyi. Nem több. A másodperc töredéke is elég ahhoz, hogy valami olyat érezz, vagy élj meg, ami megráz. Amiről azt hitted, hogy Veled nem, vagy Téged már nem, rájössz, hogy de. Veled is megtörténik, és Téged is még mindig megérint.

Hozol egy döntést, amelyről akkor úgy gondolod az a helyes. Akkor abban a szituációban erről meg vagy győződve, és aki mást mond, az nem jól tudja, nem ő van benne. Elindulsz egy úton, és a döntéseddel másokat is egy másik útra kényszerítesz. De nem a sajátjukra, nem arra, ahol annak előtte jártak, hanem egy sötét és ismeretlen útra. Mert ezt Te választottad nekik, Te vezetted ide őket. Aztán rádöbbensz, hogy ez az egész talán mégsem jó, és talán igazuk lehetett azoknak, akik ezt külsős szemlélőként másként látták. Próbálták elmondani, de Te csak mentél a saját kemény fejed után.


Most már tudod. Az út, amelyre léptél, és amelyre lökted nem a jó út. Sötét, hideg és esetenként fájdalmas. Neki és neked is. Persze vannak rajta kellemes percek, órá…