Szívükön a zene a jel

Puss Tamás, a Phoenix RT frontembere új lemezükről és egyebekről.

Phoenix RT | baranyfelhok.sk
Phoenix RT

Új albumuk december hetedikén jelenik meg, de máris tarol a lemez első slágerének klipje, a Szívemen a jel. A csallóközcsütörtöki Phoenix RT az idén új sebességre kapcsolt. Három év után ismét stúdióalbummal jelentkeznek. Puss Tamás énekes, basszusgitáros, dalszövegíró, zeneszerző arról mesélt, hogy nemrég örökbe fogadtak egy gorilla bébit és arról is, hogy néha jó lenne gépnek lenni, és nem érezni semmit. Szóval, az élet fontos dolgairól beszélgettünk. 

A te szíveden mi a jel?

A zene és a Phoenix RT. Sok éve csináljuk a zenekart. A Phoenix RT előtt évekig volt a Phoenix. Tizenhét évesen kerültem ebbe a körforgásba. A mai napig Lépes Ferivel húzzuk az igát.

De azért ott volt az édesapád is.

A csallóközcsütörtöki Pegazus zenekarban zenélt, amely negyven éves volt tavaly.

Tehát volt honnan örökölni. 

Mindig azt láttuk az öcsémmel otthon, hogy apu pengette a gitárt, aztán hétvégenként elment zenélgetni. Kilencvenöt körül abbamaradt a Pegazus zenekar. Mi pedig nyolc-kilenc évesen azt játszottuk a pincében, hogy zenekar vagyunk.

Phoenix RT | baranyfelhok.sk
Phoenix RT

A hangszerek, amelyek a házatokban vannak, több havi fizetést kitesznek. Úgy láttam. 

Van erre egy jó poénom. Attól tartok, ha egyszer meghalok, a feleségem annyiért fogja eladni a hangszereket, amennyit mondtam neki, és nem annyiért, amennyit érnek…  

Az öcséd menet közben kiszállt a zenekarból. Mi lett vele? 

Annak idején úgy döntött, hogy nem tudja tovább vállalni. Külföldön szeretett volna dolgozni, családot akart alapítani. Kint élnek Ausztriában, dolgozik, van egy nagyon szép lakásuk és egy kisfiuk, Matyi, a keresztfiam. Az öcsém az egyik legjobb kritikusom, amikor átküldöm neki a dalokat. És természetesen ott lóg a falán a gitár. Keresztfiamon is látom, hogy nagyon érdekli a zene.

Január végén, a tizenötödik karvai Rockfeszten mutatkozott be a közönségnek új gitárosotok, Győrög Marci. 

Nehéz váltás volt a gitároscsere, nem tudtuk, hogyan alakul majd a dolog. Az előző négy év jól működött a volt gitárosunkkal, összeszoktunk, kiadtunk két lemezt. Tavaly év végén leszerveztem az összes tavaszi koncertet, annak ellenére, hogy nem volt gitárosunk, annyira bíztam abban, hogy megtaláljuk az utódját. Ez be is igazolódott. December végén megtaláltuk Marcit. Karván volt az első fellépése, majd végig koncerteztük a tavaszt, nyáron is volt hét-nyolc fesztivál, amelyeken felléptünk, most az őszi turné is tizenegy állomásból áll. Végigkoncerteztük az évet. Közben új dalokat írtunk Marcival együtt. Augusztusban stúdióba vonultunk. Marci is hozta az ötleteit, egy csomó dallamot. Széles látókörű, nagyon jó gitárost találtunk meg a személyében; nem mellesleg egy nagyon szimpatikus fiatalembert, akivel tényleg nagyon jó együtt dolgozni. Kimondja a véleményét, elmondja, ha nem tetszik valami és azt is, ha tetszik. Egy év után elégedettek vagyunk vele. A közönségen is azt vesszük észre, hogy jót tett, hogy Marci a zenekar új tagja.

Ez a szív dolog a színpadképeteken is megjelent. 

Fürjes Balázs egy várpalotai fiatal srác rajzolt egy grafikát, mint rajongó, és elküldte, hogy mit szólunk hozzá. A képen egy nő a kezében tart egy szívet. Nagyon megtetszett, pólóminta készült belőle. Továbbgondoltuk a dolgot, és írtunk Balázsnak, hogy legyen a lánynak egy párja, egy srác, akinek pedig hiányzik a szíve. Elkészült az a rajz is, és ez volt a legutóbbi színpadképünk, amely most majd változik.

Phoenix RT | baranyfelhok.sk
Phoenix RT | baranyfelhok.sk

December hetedikén megjelenő, Mi kell több?! című vadonatúj albumotokon szerepel egy Szívtelen című szám. 

Az egyik kedvencem a lemezről. Arról az állapotról szól, amikor már mindenben csalódunk és rájövünk, hogy nem érdemes jónak lenni. Inkább kimondok mindent, és higgyék, hogy szívtelen vagyok, de őszinte leszek.

Dehogy nem érdemes jónak lenni! Csak jónak érdemes lenni. 

Persze, én is ezt gondolom, de van úgy, hogy ez kijön az emberből. Amikor inkább lenne gép, és nem akar érzéseket, sem jót, sem fájdalmat. Csak azt, ha valaki beoltaná minden reggel érzések ellen.

A szövegeid mindig kiállják az idő próbáját? Hányszor javítod át, amíg elénk kerül dalszöveg formájában? 

Van olyan szöveg, amihez nem nyúltunk az új album születésekor, viszont van, amelyben több sort is kicseréltünk. A Látszatvilág című dalban például abszolút nem volt változás. Abban a formájában maradt, ahogy megíródott.

Phoenix RT | baranyfelhok.sk
Phoenix RT

A Titkok vagyunk című dalnak egészen lírai a címe. 

Az utolsó dalok között készült el. Kedd este próbáltunk, és szerdán már küldtem is a srácoknak a szöveget.Sokáig az gondoltuk, hogy ezúttal a Fejfámra című szerzeményünk lesz az egyetlen szerelmes dal a cédén, pedig az eddigi albumainkon rendre szerepeltek ilyenek, akár a Durván bújj hozzám, akár a Kikötőd leszek. Végül így a Mi kell több?! című lemeznek két ilyen témakörű dala lett. Az új albummal kapcsolatban ilyenkor mi a dolgotok? Új fotókat készített rólunk Bíró Máté, aki A szívemen a jel videoklipjét is rendezte, akárcsak az eddigi összes klipünket. A fotók is a nagymegyeri Transbeton cég hatalmas hangárjában készültek, mint ahol a videoklip is. Sötétedés után játszottunk a fényekkel, vittünk füstbombákat és fáklyákat, így még izgalmasabb lett az egész.

A Szívemen a jel klippremierje november ötödikén volt. Tizenhat szereplővel, 6 helyszínen, 5 napig forgattátok. Azt üzeni, hogy a zene mellett a Csallóköz, ahol éltek is hatalmas jel a szíveteken.

Mindhárman lokálpatrióták vagyunk. Szeretjük a Csallóközt, a Felvidéket. A zene az, amit imádunk csinálni. A zene az életünk, évek óta benne vagyunk. Minden embernek van olyan hobbija, ami jel a szívén. A focistának a foci, a táncosnak a tánc, a festőnek a festmény. Ezért szerepelnek a klipben Vida Kristopher és Vida Máté, a DAC focistái, Horváth László tetováló, Balogh Tibor, Juhos Lajos, Kozma István, Poláček László, Untermayer Andi motorosok, Tatai Robi séf, Tichý Flórián erőemelő, Nagy Dani festőművész, Vidó Dius és Miki nevű királypitonja, illetve a madárpók, Nemző Rebeka karatés és Vízvári Csilla táncművész. A klippremier után két nappal 10.000 feletti megtekintésnél járt a videó. Nagy Dani festő felajánlotta nekünk a klipben szereplő festményt. Valószínűleg elárverezzük, és befolyt összeget jótékonysági célokra fordítjuk.

A magyarországi Ege Records gondozásában megjelenő új lemezt a Mikulás hozza december 7-én. Most is van előjegyzés? 

Igen, november ötödikén kezdődött és december másodikáig tart az előjegyzés a háromféle csomagra. A Kell Csomagban egy cédé és egy poszter van, a Több Kell Csomagban egy cédé, egy poszter és egy póló található. A Még Több Kell csomag pedig cédét, posztert, pólót, medált, kulcstartót, hátizsákot és egy belépőkártyát tartalmaz a december 22-én, Csallóközcsütörtök kultúrházában megrendezésre kerülő cédékeresztelő utáni afterpartyba, amely hármas születésnapi buli is lesz, hiszen mindhárman decemberben születtünk. Marci december 10-én, Feri december 21-én, jómagam pedig december 23-án.

Phoenix RT | baranyfelhok.sk
Phoenix RT

Úgy tudom, nemrég örökbe fogadtatok egy gorilla bébit. 

Így van. Indigó a neve, és ez a címe az őszi turnénknak is, amelyen a Nova Prospect és a Burnout zenekarokkal szerepelünk Magyarország különböző klubjaiban. Amúgy a gorilla bébit még nem láttuk, de tervezzük, hogy megállunk Budapesten és megnézzük valamikor. December 23-án született, mint én. Az a tervünk, hogy az őszi turné bevételének egy részét felajánljuk a gondozására. Lehet, hogy december 22-i csallóközcsütörtöki Rockkarácsonyra Indigót is kikérjük az állatkertből :-)!

Mi lenne számodra a legszebb karácsonyi ajándék? 

Örülnék, ha pozitívak lennének a visszajelzések a lemezzel és a videoklipekkel kapcsolatban. Bízom benne, hogy tetszeni fog az embereknek a tizenegy új dal. Jó lenne, ha sokan lennénk a lemezbemutatón. Nagy koncerttel készülünk, látvánnyal, LED-fallal, CO-ágyúkkal. Ott lesznek a Nova Prospect és a Burnout zenekarok. Fél hétkor nyitjuk az ajtót, mi este tíz körül játszunk majd. A koncert után zártkörű afterparty lesz. Nem pihenünk sokat, hiszen január elsején már Budapesten lépünk fel a Tankcsapda zenekar vendégeként.

A jó öreg Tankcsapda azért csak nem feledkezik meg rólatok.

Jó a kapcsolatunk, amióta kétezer-nyolcban összeismerkedtünk. Nagy koncertet adnak Budapesten, az Akvárium Klubban, oda hívtak bennünket zenélni. Február közepén pedig indul majd az új szezon!


Bárány János
Fotó: Bíró Máté