Faljunk egy kis Jókait!

Hali! Itt a Jókai Napok, a diákszínjátszók és a felnőtt színjátszó csoportok 56. alkalommal megrendezett komáromi országos versenye. Tíz csoport indul a fődíjért, az idén 7:3 a diák –felnőtt arány. Most jó igazán komárominak lenni, reggeltől hajnalig színházat lehet nézni, vagy figyelni, mire mit reagál a szakmai zsűri, amelyben Hizsnyan Géza színházi szakember, Naszlady Éva színművész, rendező, Perényi Balázs drámapedagógus rendező, Matusek Attila színész és Michač Gábor báb- és díszlet- és jelmeztervező foglalnak helyet.

Fülemüle a vadnyugaton! Így csinálják a fesztivált a galántai gimnazisták
Fülemüle a vadnyugaton! Így csinálják a fesztivált a galántai gimnazisták

Ma délelőtt indulnak Komáromba az ország magyarlakta vidékeiről a csoportok, délután elfoglalják a szállásaikat, és hat napig csinálhatják a fesztivált. Akad majd csapat, amely csak holnap jön. Az egyik felnőtt színjátszó csoport szereplője pedig szombaton Hollandiából egyenesen a városi művelődési központ színpadára érkezik. Szóval, lesz itt fesztiválhangulat!

EATON DARR visszafelé: Radnóti. Róla hoznak színpadi játékot az ipolysági SzondySokk
EATON DARR visszafelé: Radnóti. Róla hoznak színpadi játékot az ipolysági SzondySokk

Mi a hét folyamán mindenütt ott leszünk, ahol történik valami az 56. Jókai Napokon. Azt tervezzük, hogy naponta akár két képes híradással is jelentkezünk majd Komáromból mostantól, vasárnap délig. Az országos színjátszó fesztivál legfrissebb eseményeit tőlünk tudják meg, innen!

Fehérlófia legendájába merültek a komáromi MEG+növünk Diákszínpad színjátszói, és megtalálták önmagukat
Fehérlófia legendájába merültek a komáromi MEG+növünk Diákszínpad színjátszói, és megtalálták önmagukat

Hát akkor faljunk egy kis Jókait!  Tudják, ki volt Ásvai Jókay Móric? Bizony Jókai Mór, akit Jókay Móricz néven anyakönyveztek. 1848. március 15. után nevében az y-t i-re cserélte. A márciusi ifjak egyike volt: író, drámaíró, politikus újságíró. A nagy magyar mesemondó Komáromban született 1825. február 18-án, 1904. május 5-én Budapest, Erzsébetvárosban hunyt el. Az ünnepelt írófejedelem regényeit mindenki ismeri. Házastársai Laborfalvi Róza és Nagy Bella voltak. Aki manapság betér a komáromi Bella étterembe, sokat megtudhat szerelmükről: 1899. szeptember 16-án vette feleségül az akkor 75 éves író a 20 esztendős lányt. További részletek tudhatók meg a Jókai-legendáról a Jókai Napokon holnap 17 órától Lakatos Krisztina kulturális újságíró és Nyáry Krisztián könyvkiadó, író, irodalomtörténész beszélgetéséből, a RÉV Magyar Kultúra Házában.

Ilyen Mátyás, ha szerelmes a komáromi GIMISz Diákszínpad előadásában
Ilyen Mátyás, ha szerelmes a komáromi GIMISz Diákszínpad előadásában

Varga Anna, a Komáromi Városi Művelődési Központ három hét múlva búcsúzó igazgatónője:
Varga Anna igazgatónő
„Eszembe jutott a nap, amikor először megjelentem Kiss Mihálynál, a Csemadok irodájában ,mint szavaló, és azt mondta, ››Nos, akkor jössz a Petőfi Irodalmi Színpadba is‹‹. Az első Jókai napok nekem ezerkilencszázhetvenben volt. Szavaltunk az osztálytársaimmal, Szőcs Évával, Jobbágy Marival, Mogyorósi Marival, Gergely Katival, remélem, nem hagytam ki senkit. Ez volt az a sikeres év, amikor Gáspár tanár úr, illetve Kiss Miska úgy indítottak bennünket a Jókai napokon, hogy na, itt talán valamilyen díj lesz.”
Az idén bevezetett újdonság a fesztivál életében, hogy ma, holnap és holnapután három komáromi belvárosi étterem, a Bella, a Bandérium és a Klapka kedvezményes áron kínálja a Jókai Napok menüt. Ráadásul pénteken délután fél öttől a RÉV Magyar Kultúra Házában Jókai bablevest főznek és kínálnak majd kóstolásra Saly Noémi irodalom- és helytörténész, valamint Gágyor Zille, a RÉV társtulajdonosa, közben pedig Jókai korának gasztronómiájáról beszélgetnek.

Semmi. Janne Teller kultikus regényét dolgozta fel a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad
Semmi. Janne Teller kultikus regényét dolgozta fel a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad

Állítják, olyan, mintha nekik írta volna Gogol. A Háztűznézőt választotta a lévai Garamvölgyi Színpad
Állítják, olyan, mintha nekik írta volna Gogol. A Háztűznézőt választotta a lévai Garamvölgyi Színpad

Már tényleg csak néhány óra, és kezdődik Komárom országos színjátszó fesztiválja a Komáromi Jókai Színházban, ahol a megnyitó után, emlékgálát adnak a tavaly szeptember 22-én elhunyt Pro Urbe-díjas Kiss Péntek József pedagógus, rendező, volt színházigazgató, költő, író, városi képviselő tiszteletére volt színjátszói, ma már ismert színészek. Fellépnek Holocsy Katalin, Szvrcsek Anita, Lajos András, Horváth Sándor, Ficza István, Matusek Attila, Jókai Ági, Andruskó Marcella, Habodász István és Rancsó Dezső.

Az 56. Jókai Napok részletes műsorát ITT találja.
Bárány János
Fotó: a szerző