Egy naplóbemutató naplója

2021. október 28. csütörtök, 17 óra. Kedves Naplóm! Itt ülök Komáromban, Dudás Szabolcs Klapka téren álló kávéházában, és hosszú kávét iszom egy kevés tejjel. Egy napsütéses, színes falevekkel teli őszi délután méltó befejezésére készülök. Laboda Róbert könyvbemutatójára, a szomszédba. Az Egressy Béni Városi Művelődési Központ nemrég átadott Kiss Péntek József Kamaratermébe. Most látom majd először. Vajon milyen lett?

Egy naplóbemutató naplója | Fotó: Bárány János

Aznap, Egressy Béni Városi Művelődési Központ, 17 óra 45 perc. Belépek a művelődési központba. Arcmaszk, kézfertőtlenítés, név, telefonszám, a kontaktkutatás végett. Elegáns lett a Kiss Péntek József Kamaraterem. Fekete-fehér. És jók a fények. Az első sorba ülök.

Aznap, ugyanott, 17 óra 50 perc. Nem nézek hátra, de a hangokból ítélve sokan jönnek. Előveszem a jegyzetfüzetemet. Készülök Rád, Kedves Naplóm! Jegyzetelek, ahogy mindig szoktam. A bejárat mellett, a sarokban Bölcskei Dénes, a Diderot könyvesbolt tulajdonosa Laboda Róbert eddig megjelent három kötetét árusítja. Megtisztelő, hogy maga, a főnök jött el ma este. Egymás mellett sorakoznak kis halmokban a Túlzások, az Én csak néztem és a ma este tárgya: a karantÉNnapló. Veszik az emberek a könyveket, és amíg várakozunk, belelapoznak a kötetekbe. Azt jegyzem fel, hogy már csak ezért megérte a mai este.

Egy naplóbemutató naplója | Fotó: Bárány János

Aznap, ugyanott, majdnem ugyanakkor. Sietve érkezik Lakatos Róbert, a művelődési központ igazgatója. A balra lévő helyiségbe lép. Becsukja maga mögött az ajtót. Bizonyára ott várakozik a szerző. Egy perc múlva Forgács Attila marketing szakember, kultúraszervező és producer érkezik. Üdvözöljük egymást, leül, beszélünk pár mondatot. Ő faggatja majd Labodát. Régi barátok. Hirtelen hátra megy, Bölcskei Dénestől előre hoz néhány példányt a karantÉNnaplóból és az asztalra teszi. Remeknek ígérkezik az est. Azután Lakatos Róbert kilép az ajtón. Ez a Kiss Péntek József Kamaraterem első rendezvénye. Történelmi pillanat. Fut át az agyamon. Szlovákiai magyar kultúrtörténelmi. Ha van ilyen kifejezés.

Aznap, ugyanott, 18 óra pár perc. Ahogy minden rendezvény tájainkon, úgy pár perc késéssel ez a miénk is megkezdődik. Belép a költő, taps. Laboda leül, és felolvas a karantÉNnapló egyik asztalon található példányából. A 27. nappal kezdi, majd a 28. nappal folytatja, azután a 31. napra ugrik. A közönség itt-ott felmorajlik. Néhányan nevetnek egy-egy szópoénon. #világbolgár. Például. „Nem lehet a YouTube-ot büntetlenül random playlistre állítani”. Ezen már mindenki bátran nevet.

Egy naplóbemutató naplója | Fotó: Bárány János

Aznap, ugyanott, öt perccel később. Az asztalhoz ül Forgács Attila. Beszélgetés indul. Miért a 4. nappal kezdődik a karantÉNnnaplód? Három napig jónak tűnt a helyzet – így a szerző – azután olyan lett, mint egy remek táborozás után a táborbontás. Három nap buli, azután: bamm. Ezt már Forgács teszi hozzá, majd egy nem várt fordulattal azt kérdezi: hogy vagy, Robi? A pedagógus, író, költő, slammer, rendező először a #Labodáról a kultblogból kinőtt tévés magazinjáról beszél, amit reggel 8.30-ra rakott az STV2. Hat rész lement a harmadik évadból, húsz részt terveznek, most már bátrabban kérdez és továbbra is alaposan felkészül mindig, mindenkiből. Azután azt mondja, hogy szemüveges lett, megnősült, elkezdett írni egy új verseskötetet. És leiratkozott a facebookról. Jobb így? Kérdezi Forgács. Jobb. Válaszolja Laboda. Inkább az életet választotta. A pandémia egy feleséget és ezt a kötetet hozta.

Sokan vagyunk. Eljött a polgármester, a biciklis dervis, a színházat csináló matematikatanár, a népi játékokat mesterien vezető mindig mosolygó néptáncosnő, egy keletről Dunaszerdahelyre költözött házaspár és sokan mások. Mindenkin kötelezően ott feszül az arcmaszk. Ez láthatóan zavarja Laboda Róbertet. Többször Forgács Attilához fordul. Ugye milyen furcsák? Nem látjuk az arcukat. Jegyzi meg. Forgács bólogat. Arra gondol. Igen. Ez egy nagyon furcsa helyzet.

Aznap, ugyanott, 18 óra 30 perc tájékán elmondja, hogy volt úgy, hogy titokban focizni mentek. Autó csomagtartójában fekve egy közeli faluba. A tornateremben hideg volt, és nem kapcsolhattak villanyt, nehogy észrevegyék a kis társaságot.

Egy naplóbemutató naplója | Fotó: Bárány János

Aznap, ugyanott, 18 óra 35 perc. A művelődési központ drámaszakköréről mesél. Új előadást készít harminc gyermekkel. Az emberré válásról szól. Tíz perc már készen van. Nem kell tetszeni a színpadon, nem az menti meg az előadást. Mondja megint, ki tudja hányadszor, régi igazsága ez. Beengedett néhány szülőt a legutóbbi próbára. Tapsoltak. Szerették.

Aznap, ugyanott, 18 óra 45 perc. Felállok, fotózni indulok. Oldalról, a hátuk mögül, a másik oldalról. Közben arról beszélgetnek, ki a jó pedagógus és hogyan lettek elszabadult lőerőik a tanulóknak a pandémia alatt. Visszaülök a helyemre.

Egy naplóbemutató naplója | Fotó: Bárány János

Aznap, ugyanott, 18 óra 50 perc. Áttérnek az irodalomra. Mi az Slam poetry? Kérdezi naivan Forgács, Laboda válaszol, majd azt firtatja beszélgetőtársa: mi a műfaja a karantÉNnaplónak? „Fragmentum jellege dacára így teljes, kerek egész”. Olvassa a kötet fülszövegéből Laboda, Csanda Gábor szerkesztő szavait, hogy pontosan idézze. (Nem mellesleg, feljebb az áll, hogy „Akrobatikus szöveg. És játékos. (…) Napló, de nem akar minden napot felölelni, rögzíteni. Amúgy zsebkönyvnek is megteszi, előkapható metróban (ha van metró, dugóban (ha történetesen dugóba kerül az ember), olvasható zárt ajtók mögött, magányban”). Laboda eddigi könyveinek születését emlegeti. Meglepődött, amilyen könnyedén megjelent az első (Túlzások), a másodikat (Én csak néztem) erőből írta. Ahogy a harmadik esetében (karantÉNnapló) is erre készült. Azt akarta, hogy tetsszen az embereknek és nevessenek egy kicsit. Ekkor felpattan az író a székről, és eljátssza, mi volt a pandémia idején a kisüzletben, megmutatja a közönségnek Irci nénit. Sajnálja Karcsi bát. És azt, de nagyon, hogy egyszer csak bezárt a Kristály.

Egy naplóbemutató naplója | Fotó: Bárány János

Aznap, ugyanott, 19 óra 05 perc. Hátra megyek. A közönség mögül fotózom a beszélgetőket. Laboda Kiss Péntek Józsefre, a kamaraterem névadójára emlékezik. Akaratlanul is jelen időt használ néha. Elmeséli, a pandémia alatt elveszítette füleki nagymamáját. Nagyot nyel. Forgács Attila megkérdezi, miért úgy tördelték a könyvet, hogy vannak kipontozott részek. Laboda Róbert azt mondja, mert bárki a sorok közt lehet. Versenyt kellene hirdetnünk, jegyzi meg Forgács, hogy mindenki írja tele, és küldje be. Visszaülök a helyemre.

Aznap, ugyanott, 19 óra 25 perc. Forgács Attila villámkérdései következnek. Fülek vagy Komárom? Komárom, jön a válasz. Vers vagy Slam poetry? Vers. Irodalom vagy foci? Foci. Író vagy tanár? Író. 

Aznap, ugyanott, 19 óra 29 perc. Ekkor a közönséghez fordulnak. Na, ki lesz az a bátor, hogy kérdezzen valamit? És ahogy hasonló rendezvényeinken, tájainkon az rendre szokás, most sem kérdez senki, semmit. Ez hízelgő lehet Forgács Attila számára. Annyi mindenről faggatta az írót, hogy senkiben sem maradt hiányérzet. Forgács megkegyelmez a közönségnek. Helyettünk kérdezi készülő könyvéről Labodát. Komoly téma ígérkezik. Halálvárók lesz a címe. A depressziós Robi jelenik majd meg a lapokon.

Egy naplóbemutató naplója | Fotó: Bárány János

Aznap, ugyanott, 19 óra 39 perc. Végül Forgács Attila felolvas egy részt a karantÉNnaplóból. „A következő nemzedékre hagyom az indokolatlan szobrokat, a kiirtott erdőket, a megmaradt levegőt, a járványt, mint hiányt, a kellő hitet teljesen a komplexusokon át. Vigyék ők, mert mi gyávák voltunk, vagy várj csak… Idézi Labodát, és megkéri, fejezze be a mondatot. Sokszor vagyunk megúszók, megalkuvók, kényelmesek, amíg nem zökkentenek ki a harmóniánkból. Ez álszentség. A várj csak… azt jelzi, hogy változtathatunk ezen. Nem leszünk többen, de többek még lehetünk. Sok emberi-erkölcsi kérdésben a megúszást keressük, és az nem való. Ezt nem éri. Ezeket mondja az író. És ezek az est utolsó szavai.

Egy naplóbemutató naplója | Fotó: Bárány János

Aznap, ugyanott, 19 óra 47 perc. Azért mégis kérdeznek néhányan. Volt-e az író valóban karanténban? (15 napot megcsinált, de nem volt beteg), nem gondolt-e arra, hogy a napló stílusa inkább hasonlítson Máraira, mint Simon Marcira? (a sorok között akart maradni, magával szemben nem tudta megengedni, hogy mélyebb legyen a karantÉNnapló). Azután gyors búcsú. Jöhet a dedikálás. Laboda Róbert mindenkivel beszélget egy-két percet. Indulok. Remek rendezvény volt.

Egy naplóbemutató naplója | Fotó: Bárány János

Aznap, családi ház valahol Komáromban, 20 óra 9 perc. Bölcskei Dénes, a Diderot könyvesbolt tulajdonosa ír üzenetet Messengeren. Huszonhét darab könyvet adott el Laboda Róberttől. Csütörtök este nem kis teljesítmény! Kedves Naplóm, ennyi volt ennek a mai estének az igaz története. Mindjárt a polcra teszlek, de hamarosan megint beléd lapozok. Úgy látom, maradt még hely, hasonló élményekre.
Bárány János írása és fényképei