A fénnyel író – Fóti Dávid fotós, videós

Gyermekkorában robotmániás volt. Tizenévesen már a gördeszkázás érdekelte. Aztán a helyek, a terek, az emberek. Felnőttként a társadalom helyzete. Újságíró lett. Dokumentumfilmeket rendezett. Egyedi fotóival is letette a kézjegyét. Vajon milyen Fóti Dávid, a huszonegyedik századi képmutogató, a fényképezőgépe mögött?

Hányadik gördeszkád ez, amit magaddal hoztál?

Ötven körül. Elég öreg deszka, az alapja is van kétéves. Nem sokat használom, ezért bírja. A kerék is jó pár éves. Amikor aktívabban űztem, elég gyakran cseréltem a gördeszkalapot. A kereket, a függőt évente.

Emlékszel a legelső deszkádra?

Nincs már meg, de emlékszem, Érsekújvárban vettem. A nagyobb felét én fizettem, a kisebb részt megtámogatta anyám. Jó hét hónapig bírta az első gördeszkám, aztán a lapja eltörött, a többi részét továbbra is használtam.

Tudtad, hogyan kell használni? Volt akkoriban ehhez minta?

A Tony Hawk’s Pro Skater gördeszkás számítógépes játék ihletett, hogy gördeszkázzak. Tizenhárom, tizennégy éves koromban lementünk a lakótelepen focizni, és az egyik barátom hozott egy gördeszkát is, a másik barátom, aki BMX-ezett, megmutatta, hogyan kell ugrani vele, Gyakorolgattam, egész hamar ment is, helyben jól tudtam már, megtetszett. Két hét múlva kölcsönkértem egy gördeszkát, aztán úgy volt, hogy veszek egy használtat, végül újat vettünk. Lapot akkor szoktam cserélni, amikor elkopott, vagy eltörött, nem nagyon szoktam divatozni. Persze, olyat vettem, ami szép is, de nyilván az ár volt az elsődleges, mert havonta eltörött egy lap, és háromezer koronáért, átszámítva száz euróért lehetett kapni gördeszkalapot, ami nem kis összeg. Ma már harmincöt-negyven euróba kerülnek. Az utak nem változtak. Ma is olyan utakon gördeszkázunk, mint régen. Épült ugyan egy gördeszka park a Vág-parton, de már eléggé leélt. Pedig annak idején volt, hogy télen is kimentem egyedül. Elsöpörtem a havat és órákat gördeszkáztam.

Fotóztad is a gördeszkádat?

Először filmeztem a gördeszkásokat. Volt egy kézi kamerám. A fotózás később jött az életembe, amikor megvásároltam az első fényképezőgépemet, egy kis kompaktot. Azzal filmeztem és fotóztam is. Megvan még, használom is néha.

Akár a Mid90s című, Jonah Hill filmszínész rendezte filmben, amely talán a legtöbb nézőt vonzotta a tavalyi szezonban a Komáromi Jókai Színház Vasmacska Filmklubjába. Vörös Katival vezetitek.

Azt mutatja be a film, hogy milyen volt a deszkázás a kilencvenes évek közepén. Az benne van a gördeszkázásban, hogy valahogyan megmutassuk a többieknek, miképp gördeszkázunk mi, ezért rögzítjük, fotózzuk. Amikor létrejöttek az első gördeszkás márkák, mindig is adtak ki videókat saját csapatukban gördeszkázókról vagy a támogatottakról. A gördeszkázás és a képi világ mindig együtt jártak. Ezért volt értelemszerű, hogy elkezdtem filmezni a gördeszkázást. Az Y generációhoz tartozom, használom az internetet. A gördeszkás videóim fent vannak a neten. Ami pedig a színházban működő filmklubot illeti, filmes szakember és filmfogyasztó vagyok, ha nem is akkora, mint amekkora lehetnék. Válogatós lévén nehezen ülök le filmet nézni. A kultúrában forgó művészemberként nem áll tőlem távol a filmklub szervezése. Nem akartam, hogy megszűnjön a Vasmacska Filmklub. Volt tanárom, Szabó Gábor tanár úr vitte addig, jártam is a filmklubba. Amikor meghallottam, hogy nem végzett, jelentkeztem. Amúgy a Tatra moziban vetítőként is dolgoztam. Jelent nekem annyit a kultúra és Komárom, hogy itt szeretnék javítani az emberek életszínvonalán, a város élhetőségén, ha szabad ilyet mondani. Ezért vállaltuk el Katival a filmklub megszervezését, akivel először egy forgatáson találkoztunk. Én készítettem a vizsgafilmjét. 

Később egyenes úton be lehetett siklani a képzeletbeli gördeszkán az egyetemekre?

Szekszárdon a kommunikációs szakra egyből felvettek a komáromi Selye János Gimnázium elvégzése után, viszont a mozgóképkultúra szakra az első évben nem jutottam be. Akkor Kaposvárra és a budapesti Metropolitan Egyetemre, kameraman szakra jelentkeztem, ezekre a helyekre sem sikerült bejutnom. Másodévesként ismét felvételiztem Kaposvárra és Egerbe mozgóképkultúra szakra. Egerbe felvettek. Vittem tovább a kommunikáció szakot levelezőn, nappali szakon pedig a mozgóképkultúra szakot folytattam. Szóval két szakot vittem egyszerre.

„Sokáig építésznek készültem, édesanyám is az volt, rengeteg tervrajzot készítettem, szerettem épületeket nézegetni. Voltak kedvenc helyeim. Érdekeltek a terek a helyek, érdekelt, hogyan illenek bele a városképbe az emberek, azután ez a városkép hogyan illik a városba. Mindig nyitott szemmel járkáltam, azért tanultam később újságírónak, mert érdekelt a társadalom működése, érdekeltek a társadalmi problémák. Szekszárdon kezdtem, Egerben fejeztem be kommunikáció-médiaismeret szakon az első bakaláris diplomámat. Szintén Egerben kezdtem a mozgókép és médiatudomány szakot, ami filmes képzés volt, ott fejeztem be a következő bakalári diplomámat és szereztem Bc akadémiai fokozatot. Utána Miskolcon, az egyetem kulturális antropológia tanszékén két éves képzés után vehettem át a mesterdiplomát, vizuális kultúrtudomány szakon, dokumentumfilm-készítést és társadalomtudományokat tanultam.”

Újságíró vagy.

Mindig érdekelt, mik alakítják a közéletet, melyek azok a tényezők, amelyek változtatnak rajta. Azt gondoltam, hogy majd ahol dolgozom, segíthetek orvosolni a bajokat. Ez nem lett így. Ettől függetlenül szívesen írok.

Mikor olvashattam a legutóbbi cikkedet?

Két-három éve. Elkezdtük csinálni a Trafikot, én lettem a fotó és videó szekció főnöke. A többiek írnak. Filmekről írtam és fesztiválokról, a popkultúráról. Az utolsó cikkemet a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról írtam. Ha lenne egy új lehetőség, biztosan találnék témát. Még mindig izgat a városkép kontra élhetőség téma. Átelemezném a komáromi városépítészetet. Most filmezek, fotózok, videózok. Kiestem egy kicsit az írásból.

Ahogy a képeidet nézem, imádod a sötétség és a fény viszonyát. A neont. A cégjelzésedben is (Photo:N) neonból vannak a betűk. Honnan ez a viszony a neonhoz?

A fotográfia fénnyel történő írás. Mi, képiséggel foglalkozók mindig próbálunk szemnek tetsző, érdekes fényjátékot képre vinni, érdekes helyzeteket, képeket keresünk. Teljesen más képét mutatja a város éjszaka. Liam Wong japán fotós főleg Tokiót fotózza éjjel, ott jobban elterjedt a neonfények használata. Egyébként nálunk is, mielőtt nem volt LED világítás, minden cégér neonból készült. Szerintem sokkal szebb fényük volt, mint a LED-nek. A neont lehet hajlítani, ezért szerették használni különböző betűtípusokra, kiírásokra. Érdekes szimbólumokat hoztak ki, színezni is lehetett a fényeket. Egy kicsit ódivatú vagyok, a neonfény a kilencvenes éveket idézi, én szeretem azt a korszakot. Több stílus keveredett akkoriban, az undergrund, a steampunk, a posztapokaliptikus világnézet. Kiskoromban robot fanatikus voltam, mindig robotokat kértem. A terminátor első részét bármikor megnézném újra és újra. Az első képeken lövik egymást a lánctalpas robotok, a repülők lézereznek, a gépezet megy a koponyákon. Sok Vernét olvastam. Sokszor van úgy, hogy nézek vagy olvasok valamit, és azt átültetem a saját látásmódomba, képi világomba, és eleve úgy komponálok, úgy próbálok fotózni, vagy olyan helyeket keresek, hogy az olvasottakat, látottakat adják vissza az én szűrőmön keresztül.

Meddig állsz ott, amíg az a neonfelirat úgy világít, ahogy neked kell?

Van, hogy két órát állok egy helyben. Nem sajnálom az időt, ha meglátok egy szép kivilágítást a városban éjjel, és próbálom keresni a kompozíciót, esetleg azt szeretném, hogy haladjon el előtte egy autó vagy egy biciklis. Ha panorámaképet csinálok, megnöveli az időt. Olyankor három óra is beletelik, amíg elkészül a fotó.

Gondolom, azért csinálod, mert örömöt ad. Persze, valamiből meg is kell élni. Újságnak fotózol, videoklipeket forgatsz, és egy szakközépiskolában tanítod a fotózást. Ezeket is szereted?

Igen, mert közben azt csinálom, amiket szeretek, filmezni és fotózni. Ha olyan megrendelés érkezik, hogy ez színtiszta reklámkép legyen, nem viszek bele művészetet, mert az a megrendelőnek befektetés, aminek meg kell térülnie. Ott nincs helye a művészi énemnek, az egy alkalmazott kép. A sajtófotó egy egészen más zsáner, oda sem művészkedés kell. Ha egy rendezvényt fotózok, azt dokumentálom. Szépnek kell lennie valamennyi felvételnek. Mindig olyan hozzáállással fotózok, amit megkövetel az adott projekt.

Van egy stílusod, amiből nem tudsz kibújni.

Az jó, ha szerinted van saját stílusom. Én nem látom magamon, hogy lenne. Inkább időszakaim vannak. Szeretem azt is, ha sikerül olyan képet csinálnom, ami elvégzi a dolgát.

Ott van például a vonat a Vág-hídon. Minden látszik azon a fotón fent és lent. Ég és föld között. Arra is várhattál órákig.

Tízperces megálló volt. Borult Komárom felett az ég, ott jártam a hídnál és jött a vonat. A képeim hetven százaléka ilyen ad hoc módon született. Nem mindig az a jó, ha nagyon eltervezem előre. Sok mondást szoktam idézni. Ember tervez, Isten végez. Hiába tervezem ellőre a képet, leszakad az ég, ott áll egy autó, kidől egy fa, belóg egy oszlop. Nehéz előre tervezni. Amikor fotóstúrára készülök, először bejárom a terepet, azután háromszor-négyszer is kimegyek egy helyszínre fotózni, amíg azt mondom egy képre, hogy jó.

 

Mennyi fényképezőgéped van?

Egy, amivel fotózom és a kicsi kompakt, amit nyolc évvel ezelőtt vettem. Nem vagyok oda a technikáért, persze közben fejlesztek, veszek apróságokat, hogy könnyebb legyen dolgozni a fényképezőgéppel, de nem féltem a gépem, mert munkaeszköz. Ha a kép azt követeli, hogy két centiméterre legyen a vízfelülettől a kamera, odateszem, nem sajnálom, hogy esetleg vizes lesz. Ha onnan néz ki jól a fotó, bevetem a gépet, arra való.

Visznek gördeszkát a diákok a város végén álló suliba, ahol tanítasz?

Láttam pár srácnál, néhányan azzal jöttek a tanévzáróra. Lehet, hogy nem is gördeszkáznak, csak gurulnak. Szeretem, ha egyre elterjedtebb ez a sport. Örülök, ha gördeszkást látok, bár ez nem sűrűn fordul elő.
Idefelé végig gördeszkáztál mellettem az utcán.
Ez olyan, mint a biciklizés, nem nagyon lehet elfelejteni. Most hogy ritkábban deszkázom, nem mennek olyan jól a trükkök, de amik régen jól mentek, ma is sikerülnek. Tizennégy éve gördeszkázom, ez most is az életem része. Ha új helyen járok, nézem a területeket, ahol jól lehetne deszkázni. Egyből kiszúrom ezeket.

Bárány János
Fotó: a szerző