Döntéseink súlya

Nem akarok hosszú felvezetést írni, de azért kell pár mondat, hogy úgymond képbe kerüljön a kedves olvasó.

Az egész még 2017-ben kezdődött, pontosabban a nyár végén. Megismerkedtem valakivel, és hirtelen olyan érzések ébredtek bennem, amikről nem is nagyon volt tudomásom, hogy létezhetnek. Főleg bennem. Ok, persze, romantikusnak tartom magam, meg ilyesmi.., de ez az egész annyira más volt, annyira nem az, amit eddig megtapasztaltam, hogy én is meglepődtem. Olyan tettekre késztetett, és annyi energiát adott, hogy azt le sem lehet írni. De persze, a tipikus eset, hogy az egyik, ha akarja, főleg ha nagyon, akkor a másik fél az nem, sőt mondhatni nagyon nem. De én kitartottam, és nem adtam fel. Mentem a szívem, az érzéseim a belső hang után. Eleinte hiába, mert egy kapcsolathoz ketten kellenek. Mindig volt valamiféle elutasítás. Amivel eleinte nem nagyon tudtam mit kezdeni, majd megértettem, és talán kicsit még kezelni is tudtam. Sok energiát vitt el, és lassan lefáradtam. Mire a másik fél átbillent, addigra én már úgy voltam vele, hogy nekem ez most már nem is biztos, hogy kell, sok volt, elég lett mindenből. Jött pár hónap, nem oldom, lexarom időszak, amiben én megpihentem, ő sokszor meghalt. Bántottam. Nem azzal, amit tettem, vagy mondtam, hanem épp azzal, amit nem. A közöny, a hidegség, a ridegség… és még egy sok ilyen „semmi” volt az, amivel bántottam. Sajnálom, megbántam, de még is valamiért akkor így viselkedtem.

Aztán jött egy fordulat nálam, valami bekapcsolt, vészvillogó, akármi… és azzal kerestem meg, hogy nem jó ez így senkinek, és adjunk ennek még esélyt. Megígértem, hogy másként lesz, hogy tanultunk egymásról, egymástól, és felnőtt emberek vagyunk, miért nem tudnánk ezt megoldani.
Neki idő kellett, mert annyi sebet okoztam neki, hogy az egy tömeggyilkosságnál is sok lenne, nemhogy egy ilyen gyönyörű lélekhez. Akkor úgy voltam vele, hogy elég tudatosak vagyunk, magasabb szinten kezeljük a dolgokat, ezt is megoldjuk. Felülnézetből jól látni a hibákat is, majd most elkerüljük. Neki több idő kellett, nekem meg mindig volt valami kínom – bajom. Jött egy adok – kapok időszak, aztán szebb idők, majd nézeteltérések, majd nagy egymás nyakába borulások. A sok „szarság” ellenére, jól éreztük magunkat egymással. Nálam viszont eltört valami. Nem volt az, ami előttem nem volt meg a motiváció, vagy nem is tudom. Nincs erre jó kifejezés. Ezt egyszer mondtam is neki, hogy ez már nem az ami, és nem is lesz. De mégis belementünk, bíztunk, hittünk, reméltünk, éreztünk. És újra jött az, hogy bántottam. Nem szándékosan, csak nálam már más volt a belső „felállás”. Aztán eljött az, hogy újra kimondtam azt, amit anno. És nem vontam vissza, nem hátráltam ki belőle. „Nincs értelme ezt így folytatni, nekem most nem ez kell, én most nem ezt akarom, és neki sem jó ez…”, vagy valami nagyon hasonló szöveget írhattam.

Amikor ezt megírtam, elküldtem, és megjött a válasz, egyszeriben meghalt bennem valami. Éreztem, hogy ez nem jó így, és a tudatom is azt mondogatta, hogy ezzel rossz útra léptél, nem a megfelelő irányban indulsz el. De ha jó, ha rossz, ez az én döntésem, és majd magamnak fogok szemrehányást tenni, ha úgy alakul. Nem hibáztathatok senkit, csak is magamat. Pedig mi, emberek, nagyon szeretünk másokat hibáztatni, még a saját bénázásaink miatt is. Mindig van valaki, vagy valami, de sosem mi, sosem a mi rossz döntésünk.

Talán ha ezt tudatosítjuk, és elfogadjuk, hogy mi is döntünk rosszul, magunktól, mert akkor és ott úgy érezzük az a jó nekünk, hogyha magunkat is felelősségre tudjuk majd vonni, elismerni a hibákat, akkor talán van esélyünk arra, hogy legközelebb ne hozzunk rossz döntést.

Sok bölcsesség kering a világhálón, vannak giccsesebbnél giccsesebbek is köztük, de azért akadnak olyanok is, amelyeken nem árt elgondolkodnunk. Nem fogok sem idézni, sem egy újabb nagy bölcsességet megfogalmazni és útjára engedni. Csak azt írom, amit átéltem, amin átmentem, hogy ha Te kedves olvasó, egyszer egy olyan helyzetbe kerülsz, akkor tudd majd azt, hogy bármelyik útra is lépsz, az út végén csak is magadnak köszönheted majd, hogy milyen célba értél.
(PJ)